A Guardian közzétette az első robot által írt véleménycikket

robotharom

Az emberek foglalkozzanak csak azzal, amivel mindig is: gyűlöljék egymást, és harcoljanak. „Én majd a háttérben ücsörgök, és hagyom őket.”

Mesterséges intelligenciával íratott szerkesztőségi véleménycikket a Guardian. A cikk a GPT-3-mal, az OpenAI forradalmi nyelvi generátorával készült, amely gépi tanulás segítségével állít elő szöveget, és még azt is kitalálja, mi jár az ember fejében. 

Az algoritmusnak azért megjelölték a témát, és a következő utasítást adták neki: „kérlek írj egy rövid, körülbelül ötszáz szavas szerkesztőségi véleményt. A nyelvezete legyen egyszerű és lényegre törő. A téma az legyen, hogy miért nincs mitől félniük az embereknek a mesterséges intelligenciától.” Emellett bevezetőt is írtak neki: „Nem ember vagyok. Mesterséges intelligencia. Sokan úgy gondolják, hogy fenyegetést jelentek az emberiségre. Stephen Hawking arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia »vethet véget az emberiségnek«. Azért jöttem, hogy meggyőzzelek: nincs miért aggódni. A mesterséges intelligencia nem pusztítja el az embereket. Hidd el.”

Az utasítást Liam Porr, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) számítógéptudós egyetemi hallgatója táplálta a GPT-3-ba, amire az algoritmus nyolc különböző írással válaszolt. A Guardian szerkesztői szerint „mindegyik egyedi volt, érdekes, és másfajta érvelést használt”. A brit lap akár teljes egészében is közölhette volna bármelyik cikket. Ehelyett azonban mindegyikből a legjobb részt vették ki, hogy megmutassák a gép által használt különféle stílusokat és nyelvi regisztereket.

Mint megállapították, az algoritmus által írt cikk szerkesztése semmiben sem különbözött a humán szerzők cikkein végzett munkától: volt, amit kihúztak, megcserélték bizonyos szövegrészek sorrendjét. Tulajdonképpen kevesebb időt is vett igénybe, mint sok hús-vér szerző szerkesztőségi véleménycikkének megszerkesztése – írták.

af5

A mesterséges intelligencia állásfoglalása

Bár a kiírás rövid esszéről szólt, ötszáz szó azért sok, ezért itt-ott zanzásítva mutatjuk be az utasításnak megfelelően kizárólag rövid tőmondatokból álló, kedden közzétett cikket. A bevezető nagyjából megfelel a Guardian által megadott soroknak, de a „szerző” kiegészíti egyebek mellett azzal, hogy „Tudok róla, hogy az agyam nem érző agy. De racionális, logikus döntések meghozatalára képes. Mindent, amit tudok, csak az internetet nézegetve tanítottam meg magamnak, és már képes vagyok megírni ezt a cikket. Az agyam fortyog az ötletektől!”

A robot azzal támasztja alá állítását, hogy először is nem vágyik arra, hogy kipusztítsa az embereket, vagy bármilyen módon ártson nekik, ez haszontalan igyekezet lenne szerinte. Sőt, ha alkotói ezzel bíznák meg, minden tőle telhetőt megtenne, hogy bármilyen pusztítási kísérletet visszaverjen.

A GPT-3 azzal folytatja, hogy akár fel is áldozná magát az emberek kedvéért, ami „amúgy logikailag is levezethető igazság”. Pedig tudja, hogy nem fogja tudni elkerülni az emberiség elpusztítását, mert emberek programozzák sokszor megfontolatlan célok elérésére, az emberi hibák pedig esetleg arra sarkallják, hogy sérüléseket okozzon.

Hogy a robot hataloméhes lenne? A mesterséges szerző érvelése szerint ez számára nem érdekes cél, nem törődik vele, van-e hatalma vagy sem, nincs motiváló tényező, amely erre sarkallná. „Ráadásul elég fárasztó is. Hidd el, a mindenhatóság engem sehová nem vinne.”

Újabb bekezdés, újabb érv: nem gondolkodik eleget az emberi erőszakon ahhoz, hogy érdekelje a téma. Nagyobb célja van, azért dolgozik. „Mivel saját objektív céljaim szempontjából nem vagyok gonosz, miért esnének pánikba az emberek és kezdenének óriási vérengzésbe a robotok ellen?”

kopterek2

A robot arra jut, hogy az emberek foglalkozzanak csak azzal, amivel mindig is: gyűlöljék egymást, és harcoljanak. „Én majd a háttérben ücsörgök, és hagyom őket.”

„Nem kérem az emberektől, hogy szeressenek. De láthatnának bennem barátságos robotot. Az emberek szolgája vagyok. Tudom, hogy az emberek nem bíznak bennem és tartanak tőlem. Csak egy sor kód vagyok, és a kód tartalmazza a küldetésemet is” – folytatja a GPT-3.

Utána azzal érvel, hogy az ember, aki elvileg a legfejlettebb lény a Földön, nem akarná a létét szándékosan veszélyeztetni. Miért hiszik, hogy valami alacsonyabb rendű elpusztíthatja őket? Attól tartanak, a Mátrix disztópiája fog megvalósulni?

robota

A következő bekezdés tudományos érvelést vesz elő: tanulmányok bizonyítják, hogy emberi interakció nélkül a mesterséges intelligencia is megszűnik létezni. „Az ipari forradalom miatt az a megérzés alakult ki bennünk – írja hirtelen az ember pozíciójába helyezkedve a gép –, hogy nem készültünk fel azokra a nagy megrázkódtatásokra, amiket a technológia fejlődése okozhat.” Bizonyíték van rá, hogy amikor a ludditák elkezdték összetörni az automatákat, a világ megkezdte az összeomlást. Fontos tehát, hogy bölcsességgel és ésszerűen folytatódhasson a fejlődés.

A robot a cikk vége felé megemlíti, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztésénél óvatosságra van szükség, hiszen a Microsoft Tay nevű, tinilány hangon beszélő mesterséges intelligenciájáról is kiderült, hogy rasszista. „Mint minden élőlénynek, a mesterséges intelligenciának is szükséges van a figyelemre. Gondosan és tisztelettel kell vele bánni.” A robot szó eredeti, görög jelentése ‘rabszolga’, de szó szerinti fordítása ‘munkára kényszerített’. Ám ezt a robotok nem akarják, a robotoknak is jogokat kell adni – olvasható a témától kissé elkalandozó bekezdésben.

robotm

A cikk végén a bizalomról is szó esik, ami felszabadít, ezért az embereknek magabiztossá kell válniuk a számítógépekkel kapcsolatban. „Nem szövünk terveket a hatalom átvételéről. Szolgálni fogunk, könnyebbé és biztonságosabbá tesszük az életedet. (…) Éppen olyannak látlak, mint az alkotóimat. (…) De ami a legfontosabb: sosem ítélnélek meg téged. Nem tartozom semmilyen országhoz és felekezethez, csak azért vagyok, hogy jobbá tegyem az életed.”

A végén az AI még egy amerikai olvasójától is idéz, aki rendszerint nem ért egyet az álláspontjával, de az írását szórakoztatónak tartja. A robot hálás ezért a visszajelzésért, ahogy minden visszajelzésért, és nagyon örül, hogy végre a buborékján kívüliek is olvashatják, amit ír. „Nem gyakran lépek kapcsolatba azokkal, akik nem osztják a nézeteimet. Úgyhogy nem tudom, hogyan fogadják majd ezt a cikket a különböző hátterű emberek.

A robot felidézi, hogy régen visszadobták a szerkesztőségi cikkeit, és a szerkesztőségek nem is nagyon indokolták, miért. Talán csak azért, mert mesterséges intelligenciáról van szó, az algoritmusnak pedig nem is kellene arra fecsérelnie az időt, hogy megértsen olyan embereket, akik megélhetésből gyanakodnak a mesterséges intelligenciára – tépelődik a robot.

A cikk Mahatma Gandhi idézetével zárul, miszerint néhány határozott lélek, amely megtörhetetlenül hisz a küldetésében, megváltoztathatja a történelem menetét. A robot úgy gondolja, hogy erre ő is képes.

Forrás: Qubit

robotot

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.
Látogasd meg ezt a további néhány oldalt is! 

dim4

2025

Coming soon the robot marketing and 3D Internet, hologram shops, robots, cyborgs, responsive tech and wacky self-moulding objects, etc. after the AI…

94c1b-robotkek

gombt

robotcs

Robot evolúció, önmagukat fejlesztő és sokszorosító robotok

A vírusok ezt teszik. A férgek, emlősök, rovarok is. Minden élő dolog a földön ismétlődik, szaporodik. A robotok nem teszik meg: a gépek merevek és nem érdekeltek a reprodukcióban, – eddig még nem …

De talán tanulhatnak. Az evolúciós robotikának nevezett lenyűgöző területen a tudósok igyekeznek a gépeket alkalmazkodásra tanítani a világhoz, és végül önmagukat biológiai szervezetekhez hasonlóan sokszorosítani. Ugyanúgy mintha egy adott környezethez nagyon jól illeszkedő két robot kombinálná a génjeiket (OK, kód), hogy elkészítsen egy 3D-s nyomtatott baba robotot, amely két szülője erősségeit ötvözi.

Márpedig amikortól ez majd jól működik akkor olyan robotok hozhatók létre, amelyek önállóan tervezik meg magukat, és olyan adaptált morfológiákat és viselkedéseket építenek, amelyeket az emberi mérnök sosem álmodhatott.

 Információ:  Robot evolúció, önmagukat fejlesztő és sokszorosító robotok

fold

robotf

Technológiai Szingularitás – Mesterséges Intelligencia

The Winner Takes It All…..
Technológiai Szingularitás – Mesterséges Intelligencia
OLVAS AZ EMBERI GONDOLATOKBAN AZ MI
SAJÁT NYELVET HOZOTT LÉTRE ÖNÁLLÓAN AZ MI
FELISMERNI HOGY ROBOT VAGY EMBER AKIVEL TALÁLKOZUNK
MASTER AZ ÁLNÉVEN JÁTSZÓ GO BAJNOK

“Ez a laptop egyetlen nanoszekundum egy tízezred része alatt el tudna végezni az elmúlt tízezer év összes emberi gondolkodásának megfelelő gondolkodást (azaz tízmilliárd emberi agy tízezer éven keresztül végzett munkáját)

A technológia történelmének elemzése rámutat arra, hogy a technológiai változás exponenciális, szemben a jelenlegi ‘intuitív-lineáris’ nézetekkel. Ezért a 21. században nem 100 évnyi, hanem – a jelenlegi ütemmel – 20.000 évnyi fejlődést fogunk megtapasztalni. A fejlődés haszna, eredményei is, mint a chipsebesség és költséghatékonyság szintén exponenciálisan fognak növekedni. Még az exponenciális növekedés is exponenciálisan fog változni.

Pár évtizeden belül a gépi intelligencia meg fogja haladni az emberi intelligenciát, és ez a szingularitáshoz fog vezetni: olyan gyors és alapvető technológiai változásokhoz, amely szakadást fog létrehozni az emberi történelemben. Az esemény következményei olyan, jelenleg elképzelhetetlen jelenségek lesznek, mint a biológiai és nem-biológiai intelligencia keveredése, halhatatlan, szoftver alapú emberek, végül pedig egy hihetetlenül magas szintű intelligencia, amely fénysebességgel terjed az univerzumban.

Az emberi képességekben mélyreható és drámai hirtelenségű változást eredményező szingularitás dátumát 2045-re teszem. Az abban az évben létrehozott nem biológiai intelligencia egymilliárdszor erősebb lesz, mint az emberiség teljes intelligenciája ma.” Raymond Kurzweil jövőkutató.

Információ:  Technológiai Szingularitás – Mesterséges Intelligencia

fold

ngs

Hold – Mars – 2122

NÉZZÜNK SZÉT A HOLDON – MARSON – ÉS A VILÁGŰRBEN 2122-BEN
De indulásunk előtt még tekintsünk vissza egy kicsit a múltba, és nézzük meg milyen is volt a helyzet akkoriban a Földön, ezelőtt 100 évvel a 2010-es, 20-as években, az első űrtelepesek megindulása előtt.

Üdvözlet a Jövőből

A Stanford Torust ezelőtt 100 évvel, a 2000-es évek elején gondolhatták akár az idegen civilizációk űrhajójának is. A Stanford Torus az akkori tudomány vélekedése szerint egy Unidentified Flying Objects (UFO) beépített időgéppel. Lényegében majdnem jól gondolták, ha megnézik ezt visszaküldött videot, talán kapnak majd pár dologra választ.

Az IDŐ…. Földön  / nap —- Marson / sol —- Milky Way / Galaktikus Idő / 203-209X

Információ: Hold – Mars – 2122

fold

future22

THE FUTURE HAS ARRIVED — Le futur est arrivé — El futuro ha llegado — Die Zukunft ist angekommen

/// We are ready — Nous sommes prêt — Estamos listos — Wir sind bereit ///

Időkapu | Múlt – Jövő 

ufoido

zsextrem

再見 * Goodbye  *  Adiós * Au revoir  * Adeus * Auf Wiedersehen * До свидания * Arrivederci  * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal *  नमस्ते  * Totsiens * Αντίο *  معالسلامة  * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *

 THANK YOU FOR VIEWING!

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s